Megmérettetés Vándorzászlóért Kunszentmiklóson, teremverseny Marcaliban (2.-3.)

Viszonylag hosszabb versenyszünet előtt, a mögöttünk hagyott hétvégén két rendezvényre is sikerült elmennem.

1./ Kunszentmiklós

Immár XXX. Megmérettetés volt ez vándorzászlóért, az örömíjász versenyek egyik legjobbika, ahol mindeddig soha nem voltam, most is elsősorban Dombóvári Lajos barátom hívó szavára keltem útra. A versenysorozat lényege, hogy a Vándorzászlót elnyerő csapat jogosult a következő megmérettetést rendezni.

Ezúttal a Nyílegyenes volt a zászló hozója, számomra – aki közel annyi Ismerős Arcok koncertre megy egy évben, mint versenyre – igen jó megnyitónak bizonyult a zenekar Nélküled című, lassan himnusszá váló alkotása!

Közel 130 nevező volt, a sportcsarnok hossztengelyére merőlegesen volt kihelyezve 12 db 2D-és rajzolt cél, amelyek mind formájukban, mind távolságukban (kb. 5-18 m közöttire becsülöm) kellő változatosságot kínáltak. Célonként három vessző, vagyis 36 lövés. 10 fős csapatok, irányítottan lőttünk, egyszerre mentünk húzni, értékelni. Ez azért meglehetősen időigényes volt, az első kör végén a céltárgyak többségét kicserélték, az idő múlását látva volt a szervezőkben annyi rugalmasság, hogy a második kört két vesszősre szűkítették, így megakadályozva azt, hogy a verseny elviselhetetlenül hosszúra nyúljék.

Én a cserépváraljai csapattal lőttem, a Vándorzászlóért a csapatonként legtöbb pontot lőtt öt versenyző mérkőzött, ebbe nem fértem bele, csapnivalóan ment. A döntőt nem volt türelmem megvárni, ám gratuláció a győztes mohácsiaknak, nem utolsó sorban a szervezőknek, hiszen flottul oldottak meg, egy a verseny jellegét, a magas nevezői létszámot és az ehhez képest helyszűkét kínáló vállalásukat.

Távolság: 170 km (göngyölítve 368 km)

Nevezés: 2500 Ft (göngyölítve 6500 Ft)

2./ Marcali

Ez volt a harmadik kvalifikációs teremverseny, amelyre sikerült eljutnom, ha folytatódik a trend, előbb-utóbb negatív értéket fogok lőni… Alsóörsi sporttársakat vittem, minden a megszokott módon zajlott; érvényes versenyengedély, sportorvosi, fegyverellenőrzés, szabályos öltözet voltak az indulás feltételei. Három sorozat belövés után indult a verseny, rendben ment a 2x3x10 lövés.

A végén a rendező Boronakaiak kis meglepetést prezentáltak: a vesszőfogóra „inverz” színű lőlapok kerültek, vagyis a szélén sárga, befelé haladva piros, kék, fekete és fehér zónák következtek, ám a pontozás színek szerint ment, a lőlap legkülső köre ért tíz pontot! Három kört lőttünk így, szórakoztató volt, viszont egyáltalán nem lenne ostobaság edzésként néha ezt is gyakorolni.

Az eredményhirdetésre elég sokat vártunk, kategóriámban lévén két induló, ez az ezüst a lőtt pontszámomat tekintve még mattabb, mint a pápai 🙁 .

Egyetlen magyarázat van: a teljesítmény. Mert okolhatnám magamat azért, hogy nem edzettem, ez igaz volt Pápa előtt, de hazudnék ha letagadnám, erre a két versenyre sokat készültem, gyakran lőttem. Mindkettőre a „tartalék” íjjal mentem, azzal nem vagyok úgy összeszokva, mint a jó öreg Turullal, de ez sem mentség, azért döntöttem emellett, hogyha az íjammal bármi történik, akkor ehhez kell nyúlnom, nem szabad teljesen parlagon hagynom. Végül: mindkét helyszínen, a mesterséges világítás előhozta a szemüvegem lencséjének hibáját, tegnap az optikus is megállapította, hogy látásra alkalmatlan. (Az egyik bevonat tele van hajszálrepedésekkel.) A szemüveg régi probléma, de amikor az ember nem látja, hogy 18 m-ről hová csapódott a vessző, az komoly bajt jelez. Már készül az új szemüveg, mi több, teszek egy próbát kontaktlencsével, várom a változást.

Távolság: 360 km (göngyölítve 728 km)

Nevezés: 4000 Ft (göngyölítve 10 500 Ft)

Most egy viszonylag hosszabb versenyszünet következik, de néhány nap múlva pár gondolatot írok majd a Lovasíjász című film kapcsán.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments