A verseny egészen pontosan a Sötétvölgyi Parkerdőben, nagyjából Szekszárd és Kakasd között félúton került megrendezésre, immár kit tudja hányadszor? Azt sem tudom pontosan, hogy mi hányszor voltunk, Íjásznaplómban négy korábbi versenyről találtam beszámolót.
A Parkerdő varázslatos hely, gyönyörű, minden évszakban csodálatos óriási rétet, erdők és hegyek ölelik, tavasszal a nyíló természet, ősszel a színek kavalkádja aranyozza be a versenyzők lelkét. Ezúttal a nevezés is villámgyorsan ment, a csapatbeosztásokat előre elkészítették, mivel szerettem volna Czap Jani barátommal egy csoportban lőni, rugalmasan átírtak az ő csapatába. A versenyre sokan érkeztek Délvidékről, elsősorban Vajdaságból. Becslésem szerint legkevesebb 150 körüli volt a versenyen indulók száma, minden kategóriából volt nevező, és – nagy örömömre – ezúttal sok gyermekarcot is láthattunk.
Korábban is mindig nagyon nívós 3D-t rendezett az Alisca Nyilai Íjászegyesület, egy baj volt, hogy általában rengeteget kellett várni az eredményhirdetésre, volt úgy, hogy teljesen besötétedett addigra. Idén pontos versenykezdéssel és a pálya nyomvonalának lerövidítésével orvosolták a problémát. A rövidítés azonban nem jelentett könnyítést, sőt! A rövidebb pályán – ám így is 6 km-t gyalogolva – sokkal nagyobbak voltak a szintkülönbségek, felmásztunk olyan emelkedőn, hogy a tetején jól esett volna egy-két szippantás az oxigénpalackból :-)!
Nagyon ötletes, technikás és tökéletesen biztonságos volt a pálya, bőven akadt felfelé és lefelé lövés, a karók elhelyezése, távolságuk is rendben volt. A céltárgyak is kitűnő állapotban vannak, a távolabbi célokon távcsővel jól láthatóak voltak a célzónák. A rendező egyesület tagjai vezették a csoportokat, és látták el a beírói és igazlátói feladatokat. A beírólap – látható a fotók között – tökéletesen áttekinthető és jól vezethető volt. Vajdasági barátainkkal, két csigás kollégával, Czap Janival és a beírónkkal mindvégig jókedvűen fújtattunk a dombok tetején :-).
Becslésem szerint legkésőbb 16 órára mindenki beért a vadászházhoz, ahol sörpadokon ülve, asztalok mellett, jóízűen kanalaztuk a sertésgulyást. Mivel egy büfékocsi is jelen volt, a nagyétkűek akár hamburgert, virslit is ehettek, finom kávét főztek, volt mindenféle frissítő a kínálatban.
A pontösszesítés alatt DeeJay (remélem jól írom becenevét) szórakoztatta az egybegyűlteket, volt toborzótánc, megemlékeztünk a Republic tavasszal elhunyt énekeséről Cipőről, majd – közkívánatra – Edda dallal zárult DeeJay előadása. (Láthatjátok majd videón is ennek rövid részletét.)
Eredményhirdetés. A kategóriák győztesei jóféle szekszárdi kadarkát, Tolna megyéről szép könyvalbumot, kerámia plakettet és oklevelet is kaptak! Azt gondolom, az a sporttárs sem érzett megbántottságot, aki a legtöbb tököt lőtte, így egy hatalmas tök és egy vesszőkereső rúd lett ennek elismerése.
Quo vadis…? tettem fel magamnak néhány nappal ezelőtt a kérdést, elgondolkodva a folytatáson. Szekszárdon megkaptam a választ, hiszen úgy nyertem meg a férfi tradicionális veterán kategóriát, hogy ezzel a pontszámmal a sokkal népesebb felnőtt mezőnyt is megnyertem volna. Ez az Alisca-kupa mindent helyre tett bennem – ha valami mégis nagyon hiányzott, családom többi tagjának jelenléte! Szomorú szívvel gondolok arra, hogy novemberben sokkal kevesebb versenyre tudok (tudunk) elmenni, de a folytatás kérdése Szekszárdon eldőlt. Köszönet ezért a versenyt rendezőknek, az íjásztársaknak, és ennek a varázslatos sportnak, az ÍJÁSZATNAK!
(A fekete keretre kattintva az oldal elhagyása nélkül is megtekinthetitek a képeket.)
Az alábbi térkép és adatok egy ENDOMONDO nevű applikációval készültek. (Nekem iOS, de Androdion is elérhető.) GPS segítségével követi a mozgást, számolja ki a megtett utat, a szintkülönbségeket, rajzolja a térképre az útvonalat. Sok sportra használható, különösen a bringások szeretik. Az applikáció ingyenes, bővebb információt az endomondo.com oldalon találhattok.
