Csizi

jún 162019
 

2017 júniusában voltam ugyanitt versenyen, (mint arról beszámoltam). Elnézve az akkor készült képeket, az időjárás sokkal barátságosabb volt, az idei verseny napján tetőzött a nyár első hőhulláma. Schmidt Tibivel és Bedő Istvánnal már hajnali hatkor elindultunk.

Sikerült feliratkoznunk a 7-es csoportba, három csigás íjjal és egy barebow-val lövő sporttárs mellé. Baromi meleg volt, de eleinte az erdőben egészen kellemesen éreztük magunkat. Simán – minden torlódás nélkül – mentünk végig, kb. hét és fél órát vett igénybe maga a versenyzés, durván 120 m szintkülönbségű és 8 km hosszú volt a pálya.

Hőségben, sokat kutyagolva le kellett küzdenünk 40 db 3D célt úgy, hogy két javítólövésre volt lehetőségünk, arányosan kevesebb pontért. Az első lövésre leadott telitalálat 20 pontot ért, körülötte lévő (8-as) zóna 18-at, test 16-ot, s így tovább, egészen 4 pontig… a maximálisan lőhető pontszám így 800 volt. Azok a fránya távolságok… a rendező egyesület honlapján, a versenykiírásban utaltak arra, hogy sokan előre háborogtak a nagy lőtávok miatt. Valóban voltak brutális távolságok a célok egy részén. Kérem szépen, itt ez volt a feladat, ez volt a pontozás, a rendezőknek szívük joga ilyen feltételekkel versenyt rendezni. (Esetleg a kiírás elbírná az “extrém” jelzőt, csak a miheztartás végett.)

Amúgy végig érezhető volt a gondos rendezés. Jól látható szalagozás, útirányt mutató táblák, kihelyezett ásványvizek segítették a versenyzőket. A pálya technikás és nehéz volt, lőttünk kb. két emelet magasságból is, lőttünk síkban, felfelé, lefelé árnyékból ki, árnyékba, változatos méretű céltárgyakra. A beírólap hibátlan volt!

Öt óra után értünk vissza az alaptáborba, estebéddel, eredményhirdetéssel együtt 19 órakor indultunk haza.

Ami engem illet, életemben először (és lehet utoljára) lőttem versenyen egy vadonatúj vadászreflex íjjal, de fa vesszőkkel. A 65%-os eredmény leírva nem tűnik nagyon rossznak, de átkonvertálva a 10-8-5 rendszerre (a harmadik lövéseket mellének véve) ez csak 42% lenne, ami eléggé lehangoló.

Egyszóval: extrém hőségben, nagy távolságokat kutyagolva, leküzdöttünk 40 db célt. Túléltük. Minden nehézség ellenére, ha tehetném, jövőre is részt vennék ezen a verseny, köszönet a rendezőknek!

máj 272019
 

Két nappal a verseny előtt műtötték a bal szememet, egy ideig nem emelhetek, nem hajolhatok, s nincs még megfelelő szemüvegem sem. Hogyan lehettem mégis ott a versenyen? Hitvesemet, Mártit kísértem el, s velünk volt Nutella, a kiskutyánk is.

Sokkal nehezebb úgy tudósítani, hogy az ember külső szemlélő. Azt tudtam, hogy varázslatos környezetben van a verseny helyszíne – erről az alábbi fényképeken is meggyőződhettek. 28 3D célt kellett leküzdeni, két egyenértékű lövéssel, hagyományos pontozással.

Márti a 28-as célnál kezdett, ahol két eltérő méretű és eltérő távolságban elhelyezett nyúlra kellett 1-1 lövést leadni, s volt még néhány ilyen cél, ez sem könnyítette a versenyzők dolgát! Nyolcfős csapatot alkottak, nagy örömünkre a Hegyi Farkasokkal lőhetett Márti együtt. Az első cél után lankás erdei ösvényen folytatódott a célok sora, mindkét oldalon voltak állatok, különösen a felfelé lövést lehetett gyakorolni. Erősen sütött a nap, így az erdőben jól érvényesültek a fény-árnyék hatások.

Onnan a horgásztóhoz közeli célokhoz ment a csapat, majd a bevezető földút jobb- és baloldalán voltak az állatok. Ezen a részen már nagyon lelassult a verseny, jó tíz perceket kellett várni, de az előző csoport is torlódott.

Engem ez a várakozás jobban elfárasztott, mintha versenyeztem volna, az utolsó hét cél előtt visszamentem az alaptáborba. Nem sokkal ezt követően megjöttek az első csoportok, Mártiék durván másfél óra alatt küzdötték le a hátralévő hét célt. A korábban beérkezők megebédeltek, s nagyon sokan elmentek, felmérve azt, hogy sokan még nem fejezték be a versenyt. Ténykörülmény: valami miatt baromira elhúzódott. Szekszárdon például jóval nagyobb szintkülönbségű és hosszabb pályán (1+1 lövés), kb. hasonló létszám mellett, jóval előbb, s nagyjából egyszerre végeztünk. Nem tudom itt mi lehetett a gond, de nyilván a rendezők orvosolják majd a következő versenyig.

Attól eltekintve, hogy borzasztóan sajnáltam magam, amiért nem lőhettem, nagyon élveztem az egészet. Jó volt nagyon sok régen látott sporttárssal, ismerőssel, baráttal elbeszélgetni; most nyugodtabban fényképezhettem; végül, de nem utolsó sorban nagyon büszke vagyok Mártira, aki női tradicionális kategóriában ezüstérmes lett! Nevében is mondom, nagyon köszönjük a bodajkiak munkáját és a baráti fogadtatást; Schmidt Tibinek meg külön is a finom ízeket 😉 !

Íjászverseny Pákozdon

 Szerző: | 2019-05-21 - 10:10 |  Vélemény? »
máj 212019
 

Időtlen idők óta nem emlékszem ennyire hűvös és csapadékos májusra, ám nemcsak az időjárás miatt hezitáltam, hogy elinduljak a tőlünk tíz percre lévő pákozdi versenyen. Bár szombaton reggel hét ágra sütött a nap, egyedül nem volt kedvem, míg egy telefonhívást követően kiderült, hogy a Schmidt testvérek Bodajkról már úton vannak, felvennének, pár percem volt, hogy összeszedjem magam és a felszerelést.

Pákozd előtt tábla jelezte a dűlőutat, amely a verseny helyszíne felé vezetett. Gyors nevezés, pár bemelegítő lövés, majd kezdődött a verseny. Csabával, Tibivel és Hunorral – Tibi unokájával – és három vadászreflexes sporttárssal alkottunk egy csapatot. 22 3D-és és két örömíjász célt kellett leküzdenünk, célonként három vesszővel. A nagy lövésszám és csapatlétszám ellenére is jól haladtunk, sehol nem volt torlódás. Fél öt felé költöttük el az estebédet.

A Pákozdi Íjászok első versenye volt, kifejezetten kérték, hogy adjunk visszajelzést. Negatív kritikát nem tudnék és nem is akarnék írni (egyszer egy másik verseny esetében tettem ilyet, jó nagy baj lett belőle…), ám legyen.

A helyszín és a pálya vonalvezetése tökéletes volt, beleértve azt is, hogy a legmagasabban elhelyezett fekvő szarvas céltól varázslatos panoráma nyílt a Velencei-tóra és Székesfehérvár keleti részére. A lőtávok nagyon barátiak, azaz közeliek voltak, ezt a versenyt nem pusztán a találatok, hanem a lőtt zónák száma döntötte el. Néhány céltárgy felújított volt, ám a bagoly esetében a zóna nem a megszokott helyen volt, ám az oldala teljesen ép volt, 90 fokkal elfordítva jobb lett volna elhelyezni. Volt kér ügyességi cél, a lengő dobókockát azért nem gondolom jó ötletnek, mert versenyzőnként húztunk vesszőt, torlódás esetén nagyon megnövelhette volna a várakozási időt. A kocka eltalálása ért öt pontot, a pöttyöké tízet, így nyolcas nem volt (örömíjász versenyeken a pontok köré rajzolt körök szoktak nyolcat érni). Volt egy másik ügyességi cél, ahol az egyik dobókockával lehetett a lövésszámot egytől háromig kisorsolni, majd a másik kockával dőlt el, hogy a 2D-és dominó lőlap melyik négyzetébe kell a vesszőt eljuttatni. A lövésszámot a szerencsére bízni nem jó ötlet, ebben egyetértés volt csoportunk minden tagja között. Ezektől eltekintve hibátlan verseny volt!

Fejér megyében Tolnához és Veszprémhez képest kevés verseny van, kivétel ez alól pl. május 26-án Fehérvárcsurgón tartandó 3D (igen, ez a reklám helye volt!), így a Pákozdi Íjászok rendezte verseny a megye íjászéletére is jó hatással van. Valamikor Csákváron voltak rendkívül nívós 3D versenyek, a szombati azok hangulatát hozta vissza, beleértve a versenyzőket is, nagyon sok régen látott ismerőssel találkozhattam újra. Úgyhogy várjuk a folytatást, a magam részéről legközelebb is szívesen elmennék Pákozdra versenyezni. Gratulálok a szervezőknek és köszönöm a munkájukat!

Ami engem illet: ha minden a terveim szerint alakul, kb. négy hét múlva versenyezhetek újból.

Újra Foktőn!

 Szerző: | 2019-05-05 - 17:07 |  Vélemény? »
máj 052019
 

Nincs messze az az idő, amikor sem fizikailag, sem anyagilag nem engedhetem majd meg magamnak, hogy minden hétvégéből egy napot az íjászpályán töltsek, ám ha évente kétszer elengednének az ápolók, egyszer biztosan Foktőre mennék 🙂 !

Ha nem lennék született derülátó, tegnap el sem indultunk volna, mert Fehérváron iszonyatosan zuhogott az eső. A meteorológiai oldalak szerint, kb. a Zalaegerszeg-Miskolc vonal mögött húzódott a csapadékzóna, láss csodát, Solt környékén alábbhagyott az eső, Dunapatajnál száraz volt az aszfalt, s a napocska is ki-kisütött!

Rövidesen kiderült, hogy előrehozták a versenykezdést, hiszen az eső erősen várható volt, az események a rendezőket igazolták.

Nem tudom összeszámolni, hogy hanyadszor voltunk Foktőn, de mindent ugyanúgy találtunk, amiért visszajárunk. Baráti hangulatot, nagyszerű, technikás, kihívást jelentő pályát, gördülékeny lebonyolítást. Bár az Alföldön voltunk, minden horpadás, vízmosás, lomb, irtás, patak nehezítette az íjászok dolgát, s ha nem is lehettek akkora szintkülönbségű lövések, mint Szekszárdon, ahol lehetett, lőhettünk lefelé is szépszámmal.

Hitvesemmel az Alisca Egyesület veterán tradis versenyzőivel alkottunk ötfős csapatot, nagyon jó hangulatban haladtunk célról célra. Sajnos az utolsó három állatnál nagy dörgések közepette eleredt az eső, ám mire igazán ömleni kezdett, mi már a Fekete Horgony kocsma fedett teraszán kanalaztuk a paprikás krumplit.

Az eredményhirdetésre sem vártunk túl sokat, addigra az eső is elállt. Hitvesem a női mezőnyben második legjobb pontszámot lőtte, én pedig negyedik lettem a veterán pusztai-nomád férfi íjászok között. Próbaképpen elvittem egy másik íjat, nem nagyon éreztem a távolságokat, jóval kevesebb pontot lőttem mint Szekszárdon, pedig a pálya fizikailag sokkal kevésbé volt megterhelő. Persze soha nem kell a felszerelést okolni, a hibákat nem abban kell keresni…

Lehet, most hosszabb versenyszünet következik, meglátjuk…

Újra Szekszárdon!

 Szerző: | 2019-04-29 - 15:47 |  Vélemény? »
ápr 292019
 

Tavaly is ott voltam, de elmosta az eső azt a versenyt… Szombatra virradó éjszaka nálunk is zuhogott, de rám nem jellemző derűlátással a szekszárdi Sötétvölgy felé vettem az irányt. Milyen jó, hogy ott voltam!

Sokan gyülekeztünk, bár a rendezők nem ígértek nehéz pályát, izgalommal indultunk a terepre. (Azért kíváncsi lennék, hogy milyen egy “nehéz” pálya Szekszárdon 😉 ?!?) Én a 7-es célról indultam, jó 15-20 perces hegymenet végén értünk oda; a csoportomban csigás, botíjas és vadászreflexes sporttársak is voltak. 10:30-kor kezdődött a móka, mi kicsiny tapsifülesekre kezdtük a vadászatot.

Már felfelé kaptatva is érezhető volt, nem lesz könnyű dolgunk, ugyanis az éjszakai özönvíz annyira feláztatta a talajt, hogy piszkosul csúszott, számomra a talpon maradás sokszor nagyobb akadálynak tűnt, mint a hegymenet. Ezek mellett a céltárgyak alig zavartak… pedig régen lőttem ennyire nehéz pályán. Volt itt minden: kis állat, nagy állat, felfelé, lefelé, horpadás, vízmosás, dombocska, gallyacska 🙂 ; néhol cuppogott a lőállás, s a vesszőhúzás is akrobatikus képességeket igényelt. Mindössze a tavaszi erdő fény-árnyék játéka maradt ki, mert jóformán mindvégig borongós, hűvös, szürke időnk volt.

Mentünk felfelé, lefelé, én azt éreztem, hogy egyre fáradtabb vagyok. A huszonnyolcadik cél teljesítése után, már csak a beírólapok pontszámainak összesítésére volt szükség, ahol mindkét cédulán megvalósítottuk a 2×10=10 matematikai lehetetlenséget, így 128 ponttal végeztem, ez azonban a valóságban 138 pont volt, közel ötven százalék lett! Szerencsére a versenyirodán nem hagyatkoztak a matektudásunkra, így sikerült bronzérmet szereznem. Azt tekintetbe véve, hogy a paksi versenyen a terepviszonyok lényegesen könnyebbek voltak, örülök, hogy sikerült öt ponttal többet szereznem! Ennyire talán a 40 célos Íjászmaratonon fáradtam el, ahol az eplényi sípálya tetején kezdtem, pedig azóta eltelt vagy másfél évtized, rám jött vagy 20 kiló…).

Ideje van, hogy elnézést kérjek a rendezőktől és a sporttársaktól, hogy nem vártam meg az eredményhirdetést, de az alaptábortól elég messzire parkoltam, elmentem lepakolni a holmimat, de annyira elhagyott az erőm, hogy képtelen voltam visszamenni. Nagyon sajnálom, egy üveg vízzel felszerelkezve tettem meg a másfél órás utat hazáig.

Ennek kapcsán még valami, ez már nem Szekszárd, nem Alisca. Április végére már közel annyi versenyen voltam, mint tavaly egész évben. Túl egy április elejei szemműtéten, túl az 59+ évemen és az +50 kg súlyfeleslegemen igazából már régen alulról kellene szagolnom az ibolyát (a lila virágot, nem a nőt), vagy az elfekvőben, az oxigénsátorban érezni a mennyei boldogságot, ha a nővérke végre méltóztatik elvinni a bűzlő ágytálat… az hogy ez nem így van az a szerencsémnek, az íjászatnak és a kettlebellnek köszönhető. Persze jól tudom, így sincs már sok versenyem hátra, de most annyi a feladat, hogy felkészüljek Foktőre…


Tavaszünnep Körmenden

 Szerző: | 2019-03-25 - 18:45 |  Vélemény? »
Már 252019
 

Nagyon örülök, hogy sokadszor lehettem Körmenden, tavaszt ünnepelni! Volt amikor nem akart az a fránya bab megpuhulni, volt amikor akrobatának éreztem magam a kidőlt fatörzsön imbolyogva, volt amikor szibériai időjárással köszöntött Dunántúlra március idusa, mi mégis ott voltunk. Szombaton is több mint 300 km-t autóztam, de megérte, mert jó volt kezet szorítani Attilával, örülni Áginak, találkozni régen látott ismerősökkel. Ráadásul kiváló tradis csapattal jártuk a pályát, nagyszerű hangulatban. A felsoroltak, a langyos tavaszi napsütéssel átmelegítették szívemet, lelkemet!

26 célt kellett két egyenértékű lövéssel, 10-8-5 pontozással leküzdenünk. A Batthyány-kastély parkja sík terület, de vannak olyan horpadások, fény-árnyék játékok, amelyek nehezítik az íjászok dolgát, nem beszélve néhány célról, amelyek eltalálásához víz felett kellett lőnünk.

Nagyon jól haladtunk, nem volt torlódás, kb. 4 órát töltöttünk a pályán. Nekem – önmagamhoz képest – úgy éreztem, hogy jól ment, no de ez a mezőnyhöz édeskevés volt. Nagyszerű pontszámok születtek tradis kategóriában, az én ötven százalékom a hatodik helyhez volt elég. Jobban kell figyelni, mert pont a jól löhető célokon hibáztam rengeteget. Szeretek térdelve lőni, azt hiszem, ha az ember egy célnál úgy érzi, hogy le kell térdelni, akkor jó ha hallgat az ösztönére. Lassan kezdek az íjammal is összeszokni. Jó sok verseny kellene, idén márciusban már elértem a tavalyi versenyeim harmadát, nagyon bízom abban, hogy sok versenyre eljutok.

Sikarült a tavaszt megünnepelnünk, köszönet a profi szervezőknek és nagyszerű sporttársaknak!

Már 172019
 

2018-ban elveszítettük Németh Julcsit. Nemcsak íjásztársunkat, hanem barátunkat gyászoljuk, nagyszerű ember volt! Elveszítettük Navratyil Györgyöt is, aki nagyon régóta számtalan íjásznak készített nyílvesszőket. Csodálatos precizitással dolgozott, ha a vessző célt tévesztett, nem az ő munkáján múlt! Fiatalon távozott… Nyugodjatok békében!

 

 

Tegnap Pakson voltam 28 célos 3D versenyen. Számtalan alkalommal jártunk itt, soha nem okozott csalódást! Mindig nagyon technikás a pálya, jó a céltárgyak minősége, abszolút profi a lebonyolítás! Nagyon jó csoportba kerültem, néhányan együtt voltunk azonos kategórián és korosztályon belül; a több mint négy óra a verseny alatt igen jó hangulatban telt. Újra megérintett a régi remek hangulat. Bár nagyon sokat rontottam, a teljes tradis mezőnyben (férfi és szenior férfi) sikerült a harmadik legtöbb pontot lőnöm.

A két restancia tavalyról. Ősszel Alsóörsön jártam, 3D és terep versenyen. Ilyen még nem volt, 12 terepcélt és 16 3D célt kellett leküzdenünk; előbbire 3, utóbbi 1+1 lövéssel. A célok váltakozva voltak kihelyezve, mi több, a kiíráshoz képest többet, mert sokan neveztek. A beírás sem okozott problémát, jól szerkesztett volt a nyomtatvány. Úgy tűnik, idén lesz több ehhez hasonló verseny.

Foktőn is voltunk, 28 célos 3D-én; megszokott hangulatú, jó verseny volt. Nagyon örültem hitvesem ezüstérmének! Bár volt “welcome” lángos, étkezni most egy kitelepült büfé kínálatából lehetett, ez sokaknak okozott csalódást, mert Foktőn még a paprikás krumpli is nagyon finom volt. A pálya, a hangulat most is remek volt, ezúttal még a Himnusz sem maradt el. Remélem májusban ismét ott lehetünk!